Keresés

Névnapok -  tegnap: Lázár, Olimpia ma: Auguszta holnap: Viola holnapután: Teofil

Bejelentkezés



Templomunkról

Itt olvashat

Kápolnák

története

Keresztek és szobrok Törökbálinton

Itt olvashat róla

Kálvária

története

Naptár

látogatók

Oldalainkat 667 vendég böngészi
„Benne ragadtam.” PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Sipos Gyula   
2017. szeptember 18. hétfő, 11:05

Nemrég láttam egy dokumentumfilmet a rendszerváltás idejének kis agresszív szubkultúrájáról. Régi rajongók, zenészek ültek egymás mellett és beszélgettek. Azóta felnőttek, családjuk, munkájuk lett - csak egyikük lógott ki a sorból. Ő lepukkantan, keserűen mondta: „én benne ragadtam”. De nem csak emberek, hanem közösségek, sőt egész nemzetek és egyházak ragadhatnak benne valami rosszba, amiből már rég szabadulniuk kellett volna…

Vannak emlékeim emberekről, akik beleragadtak életük egy, valamikor sikeresnek tűnő korszakába, és azóta se tudnak kijönni onnan. Emlékszem főiskolás koromból egy vagány fiúra, aki bejárt a kollégiumba a lányokat fűzni – aztán harminc évvel később összefutottam vele ott egy várótermi büfében, ugyanolyan ruhában nyomta a sódert a középiskolás lányoknak (idősebbek már rá se néznének). Vagy egy nő, aki még mindig úgy akar kinézni, mint fiatal lányként, öltözködésben, gesztusban, mimikában – csak hát ami egy lánynak még jól áll, az nagymama-kor felé már inkább kínos… de nem miattuk írom ezt a cikket.
Emlékszem a rendszerváltás előtti időkre, amikor mint lázadó fiatalok tüntettünk, harcoltunk és csak azt olvastuk, hallgattuk, néztük, követtük, amiben szintén ott volt ez a lázadó, igazságosztó attitűd. Aztán jött a rendszerváltás, mindenki felszabadult – de nem annyira az örömre, mint inkább a lázadásra. Az Antall-kormány nem tudott olyat tenni, ami jó vagy elfogadható lett volna, minden azonnal össztűz alá került! Az ország benne ragadt ebben a lázadásban és így végül sokkal kevesebbet értünk el, mint amit elérhettünk volna. Az is kiderült akkor, hogy értelmiségünk már száz éve benne ragadt a vidéki-urbánus ellentétbe és rögtön (értelmetlenül), újraharcolta nagyapái harcát. Együttesen pedig beleragadtunk a félelembe és a viszályba: idegenektől, árulóktól, mindenféle ellenségektől. Nem mondom, bunkert lehet így építeni, de virágzó országot már kevésbé. A beton nem tűri a virágot…
Hasonló példa egyházunk életéből. Történelmi tapasztalat, hogy a megújulási mozgalmak életében – amelyek sokszor egybeesnek nagy társadalmi változásokkal is -, erős a várakozás Jézus Krisztus újra-eljövetelével kapcsolatban. Ez érthető is, hiszen egyrészt a szerelmes szív is áhítja és reméli szerelmese eljövetelét, másrészt a kor épp aktuális válsága is megerősíteni látszik az Eljövetel jeleit. Tudjuk azonban, hogy ez mindmáig nem történt meg - az egészséges lelki mozgalmak ezt előbb-utóbb mindig fel is dolgozták. Nos, a rendszerváltás idején nálunk is felerősödött ez a fajta Jézus-várás, sok könyv is megjelent az idők jeleiről és valahogy fel is dolgoztuk ezeket. Vannak azonban, akik benne ragadtak a világvég-várásban, csak most már nem a remény, a várakozás és az öröm lelkületével. Már nem a Jézus Krisztussal való beteljesedő találkozásról van szó, hanem a katasztrófákról, háborúkról, félelemről és menekülésről. Minden rossz hír egy-egy megerősítés: jön a vég! Nagyon messze van ez a Szentírás „Jöjj el Urunk!” (Marana Tha) lelkületétől és örömteli bizakodásától.
Nem mintha nem lehetne bármilyen beleragadtságból kitörni!
A II. Vatikáni Zsinat előtt XXIII. János pápa a Szentlélek új pünkösdjéért imádkozott, de a kúriai bíborosok szíve a régi maradt. Beleragadtak azokba a megkövült hatalmi struktúrákba, amik között régóta olyan jól érezték magukat. Ilyen értelmű dokumentumokat készítettek elő a zsinati atyáknak és azt remélték, hogy a Zsinat néhány nap alatt rábólint ezekre a szövegekre és minden mehet tovább. A világ minden tájáról összegyűlt püspökök és bíborosok, teológusok és imádkozó emberek azonban már érezték a helyzet tarthatatlanságát – így lett a négy napból négy év, az alattvalókból „Isten népe” és – többek között -, ezért lehetünk tevékeny részesei a népnyelvi szentmiséknek, ahelyett, hogy csak hallgatók, imakönyv-lapozgatók lennénk a latin nyelvű szertartáson.
Nyilvánvaló, hogy most is új pünkösdért kell imádkoznunk, ami kirobbant bennünket, egész egyházunkat és népünket minden rossz benneragadtságból és átemel Isten tervébe és valóságába – hiszen Ő nem csak jön, de itt is van velünk!
Add ezt nekünk, Istenünk az új pünkösd ajándékát!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szentmisék rendje templomunkban:

cím: Pelsőczy Ferenc u. (Művelődési Házzal szemben)

Hétköznap: 6:00 rorate (dec 4-23-ig)

dec. 24-én vasárnap CSAK 7:30 és 10 órakor lesz szentmise

dec. 24-én 15 és 23 órakor pásztorjáték, utána éjféli szentmise

dec. 25 -26-án ünnepi miserend: 7:30, 10 és 18 órakor

vasárnap: 7:30, 10:00; 18 órakor

gyóntatás: vasárnap: 7-7:30; 17:30-18

 Minden hónap első vasárnapján 16:45-től 17:45-ig elmélkedős -énekes, és minden pénteken 16 -20 óráig csendes szentségimádást tartunk!

oltáriszentség

A szentmiséről

itt olvashat:katt ide

Elérhetőségek

Plébánia
Címünk:
Munkácsy M. u. 78.
Telefon: 23/336-005
Irodai fogadóórák:
minden hétköznap 16-18 óra között

1%

Kérjük testvéreinket, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogassák egyházunkat.

A Katolikus Egyház technikai száma: 0011.

A Szeretet Földje Közhasznú Alapítványadószám: 18684319-1-13

PELSŐCZY FERENC ALAPÍTVÁNY
Adószám: 18724525-1-13
Budapest Bank 10101391-
63318300-01003008

Pelsőczy Ferenc

Dr. PELSŐCZY FERENC
c. prépost, plébános
(1916-1995)

Facebook

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com