Keresés

Névnapok -  tegnap: Eleonóra ma: Gerzson holnap: Alfréd holnapután: Mátyás

Bejelentkezés



Templomunkról

Itt olvashat

Kápolnák

története

Keresztek és szobrok Törökbálinton

Itt olvashat róla

Kálvária

története

Naptár

previous month Február 2018 next month
H K Sz Cs P Sz V
week 5 1 2 3 4
week 6 5 6 7 8 9 10 11
week 7 12 13 14 15 16 17 18
week 8 19 20 21 22 23 24 25
week 9 26 27 28

látogatók

Oldalainkat 650 vendég böngészi
Szerelmi vallomás a családunkról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Sipos Gyula   
2018. február 12. hétfő, 11:56

Ágyunknál az ébresztőóra az én oldalamon van (függetlenül attól, kinek kell először kelnie). Amikor csörög, néhány csendes percre még odabújok Manócskához, együtt szunyókálni a felkelés előtt. Voltunk már olyan bolondok, hogy összevesztünk és nem békültünk ki lefekvés előtt… Reggel dacosan feküdtem az ágyban (elvégre nekem van igazam!), csak megböktem az asszonyt, hogy kelni kell – és közben nagyon rosszul és elhagyatva éreztem magam…

Ahol én felnőttem, egy bérházban, a város szélén, még sok kisgyerekes család élt és a válás olyan ritka volt, mint veréb a kalitkában. Az osztályunkban rajtunk kívül egészen nyolcadikig nem is volt senki – én pedig irigyeltem a fiúkat, akik együtt szánkózhattak, pecázhattak, focizhattak az apjukkal. Talán ezért is vágyódtam annyira családra már akkor is, amikor még meg se tudtam volna fogalmazni magamban, mi feszít belülről.
Rémülten gondolok arra, mi lett volna, ha nem térek meg 25 évesen. Valószínűleg ma elvált emberként ülnék egy kocsmában, ittasan és füstölve osztanám az észt, ha még lenne, aki meghallgatna. Isten irgalmas szeretete azonban rám talált és ez megváltoztatta az életemet.
Amikor az első gyerekünk megszületett, olyan büszke voltam rá, hogy a fényképét kitűztem a kabátomra és napokig úgy járkáltam az utcákon (fél éve költöztünk Törökbálintra, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ifjú apaként fűnek-fának dicsekedjek). Aztán jöttek az ikrek is és én úgy tologattam a széles babakocsit az úttesten, mintha azt eleve nekünk készítették volna, hogy elférjünk rajta. A gyerekeinket olyan szépnek láttam (már akkor is!), hogy folyamatosan azon ámuldoztam, egy ilyen alaknak mint én, hogyan lehetnek ilyen gyönyörű gyerekei?! (Na persze: tiszta anyja mindegyik!)
Egyik nagy Isten-élményem is Gyuszkóhoz (első fiunkhoz) kötődik. Együtt sétáltunk az utcán, még ovis sem volt, amikor megláttunk egy részeg embert feküdni a földön (Pipás Gyurkát, történetét megírtam már rég máshol). Fiammal együtt (!) felemeltük és egy padra tettük, közben nagyon büszke voltam magamra, lám, milyen jó példát mutatok a gyereknek, én, a keresztény! Ahogy sétáltunk tovább, Isten megszólalt a szívemben: Add oda érte (mármint Pipás Gyurkáért) a fiad. Felháborodva válaszoltam: Az én gyönyörű szép fiam ezért a mocskos részegért?! Szó se lehet róla! Mire Ő azt felelte: Én odaadtam… Belülről megsemmisülve talán először értettem meg egy kicsit abból, milyen mérhetetlenül nagy Isten szeretete…
Családunk első tíz évét szolgálati lakásban éltük a művelődési házban, ahol dolgoztam. Így aztán nagyon sokat lehettünk együtt „munkaidőben” is. Nagyon nagy ajándék volt ez nekem, láthattam a gyerekeinket együtt játszani, felnőni… Manócska az egyetemről jött szülni, így a hatodik év után már elvágyódott dolgozni. Okos, két diplomás, szorgalmas nő – érthető, ha menni akart. Én szerettem volna még gyereket, de talán majd később… aztán ez a később „soha már” lett. Most pedig, megöregedve, huszonéves felnőtt gyerekekkel körülvéve vágyódva gondolok vissza azokra az időkre… ha még legalább egy született volna…
Szeretném azoknak a fiataloknak – és szüleiknek -, a szívébe kiáltani, akik azt mondják, először még élni akarnak, meg szórakozni, meg lakás kell, meg kocsi – hogy az igazi, valódi élet a családban van! Ne húzzátok az időt, mert olyan gyorsan elszalad! A családban annyi öröm, szépség, jóság, élmény vár rátok, mint sehol és sehogy máshogy! Ne pazarold el az idődet, dönts a valódi élet mellett!
Nem mintha mi nem követtünk volna el hibákat – de még mennyit! Most látom csak, hogy elszúrtam a gyerekeink nevelését. Mennyi mindent tehettünk volna még együtt, tehettünk volna másképp! Időnként hogy félreértettük egymást… egy időben nyaranta kenuzni jártunk és én azt hittem, ezt mindannyian várjuk s szeretjük. Aztán nemrég az egyik gyerek felvilágosított, hogy neki speciel nincsenek jó emlékei ezekről a túrákról…
Most már csak öregszünk és várjuk az unokákat (de azonnal ám!). Pontosítok: én öregszem. Néhány évvel ezelőtt, amikor mondtam Manócskának (két évvel fiatalabb nálam), hogy mi már középkorúak vagyunk, visszavágott: te igen, de én nem! Mit is mondhatnék? Van egy fiatal, csinos feleségem…
Kézen fogva sétálunk az utcán. Ha megöregszünk, ez talán problémás lesz, elvégre a járókerethez két kéz kell. Na de a mennyországban? Ott leszünk mind, együtt a család (felmenők és leszármazottak), kéz a kézben…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szentmisék rendje templomunkban:

cím: Pelsőczy Ferenc u. (Művelődési Házzal szemben)

hétköznap szentmise: reggel 7:00, csütörtök reggel 6:00

vasárnap: 7:30, 10:00; 18 órakor

gyóntatás: vasárnap: 7-7:30; 17:30-18

 Minden hónap első vasárnapján 16:45-től 17:45-ig elmélkedős -énekes, és minden pénteken 16 -20 óráig csendes szentségimádást tartunk!

oltáriszentség

A szentmiséről

itt olvashat:katt ide

Elérhetőségek

Plébánia
Címünk:
Munkácsy M. u. 78.
Telefon: 23/336-005
Irodai fogadóórák:
minden hétköznap 16-18 óra között

1%

Kérjük testvéreinket, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogassák egyházunkat.

A Katolikus Egyház technikai száma: 0011.

A Szeretet Földje Közhasznú Alapítványadószám: 18684319-1-13

PELSŐCZY FERENC ALAPÍTVÁNY
Adószám: 18724525-1-13
Budapest Bank 10101391-
63318300-01003008

Pelsőczy Ferenc

Dr. PELSŐCZY FERENC
c. prépost, plébános
(1916-1995)

Facebook

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com